2016. augusztus 25., csütörtök

Sose idd magad le felelsz vagy mersz előtt

Sziasztok! Légyszi ne üssetek agyon, amiért nagyonnagyonnagyonnagyon sok időt
hagytam ki. Nyár volt ugyan, időm pedig nulla. Utaztam, táborban voltam,
ihlet hiányban szenvedtem. Nem ragozom tovább. Sajnálom!
Itt az új rész, ami Worldben 22 oldal lett és ezért is bocsánatot kell kérnem. Remélem 
tetszeni fog! :) Írjatok véleményt! ;)


6. Fejezet


Ezredszerre nevettem fel a délután folyamán. Riley remek társaság volt, folyton jól éreztem magam mellette. Bella utáni kiborulásomat már el is felejtettem, néhány perc alatt összerakott. Nem mondott semmi különöset, lehet közhellyel szolgált, mégis jól esett. Meg vígasztalt, az utcán állva nem tudom hány percig ölelkeztünk, nem törődve a nézőkkel. Tudom, hogy láttak a suliból is, ráadásul Bella is azt fogja híresztelni, hogy Riley a barátom, de perpillanat nem érdekelt. A lehető legkevésbé izgatott az, hogy most mit gondolnak.
 A parkban ültünk, táskáink a földön hevertek mi pedig már fulladoztunk a nevetéstől. Elmesélte, hogy mikor az apukája igazgatta a rózsákat a kertjeikbe beleesett a medencéjükbe. Be is mutatta, amitől röhögő görcsöt kaptam. Riley jól oldotta a merev hangulatot, balzsam volt a fájó lelkemre.
 Miután alaposan kinevettük szegény Mr. Bess-t, elterelődött rám a téma, hogy mit szeretek. Elsőnek a zenét említettem meg. Aztán a Victoria Secret’s is szóba jött. Látszott rajta, hogy fejben jegyzetel, annyira aranyos fejet vágott mikor elmondtam a legközelebbi felvonulást. Megtudtam, hogy szereti a fantasy filmeket, ahogy én is. Ismerte a The 100-at is, igaz ő nem Belamy szexi felsőtestéért volt oda.
 Az órámra néztem, már fél hatot mutatott.
- Ha nem akarok holnap fejletépésben részesülni – habár nagyon ígéretesnek hangzik -, akkor szerintem nekem haza kéne mennem, hogy tanuljak, aztán pedig átnézzem a DÖK-ös feladataimat. – Felemeltem a hátizsákom, azzal a lendülettel fel is álltam. Követte a példámat, mosolyogva húzta ki magát.
- DÖK elnök vagy?
- Még nem, csak „próba időn” vagyok. – Ujjammal idézőjelet mutogattam. – A választás majd csak másfél hónap múlva lesz. Addig a három jelölt – Penn, Roland és én -, minden erejét beleadva dolgozik. Nekem az őszi fesztivált kellene szerveznem, ami egy hónap múlva lesz. November 20-án.
- Hogy haladsz?
- Őszintén? – Kurtán felnevettem. – Sehogy. Az ötletek hiányában nehezen. Xavier mondott néhány jó dolgot, de azt össze is kell hozni. Segítségre van szükségem és tanulnom kell ráadásul.
- Ha gondolod, én állok rendelkezésedre. – Zsebre tette a kezeit, megvonta a vállát.
- Ez nem olyan egyszerű. – Húztam el a számat. – Kapcsolatokra van szükség, zenekarokra. Díszeket kell venni, amiket fel is kéne tenni, tombola ajándékokat gyűjteni, és ami a legfontosabb, egy műsort összeállítani.
- Elfelejtettem mondani, hogy van egy ismerősöm, aki egy zenekarnak a vezetője? Nagyon ügyesek. A húgom, és a barátnői pedig odáig vannak, ha egy helyet stílusosan be kell rendezni. Anya pedig lakberendező, biztosan vannak megfelelő díszei. – Szeme izgatottan csillogott, hogy segíthet. – A műsor miatt pedig nem aggódom. Majd te megoldod. – Kacsintott egyet.
- Te tényleg segítenél? – Pislogtam.
- Persze! Csak szólj, mikor, hol és hogyan. Mayának tetszeni fog.

***

 Pénteken utolsó óra után bent maradtam, hogy a karnevál dolgait intézhessem. Martin, a segítőm, egyben a suli legudvariasabb fiatal embere is velem volt, ami óriási segítségnek bizonyult, nélküle valószínű, hogy éjfélig ott ültem volna. Riley segítségével már sikerült megszerveznünk a díszítést, Maya boldogan vállalta el. A zenekar vezetőjével Martin beszélt, ők is igent mondtak a meghívásra.
 A bál műsorát Nicára bíztam, ő volt a nagy szervező, még ha csak addig is tartott ez a szerepe, hogy összeírja. Én a tombola ajándékokkal foglalatoskodtam, nyomtattam egy papírt, amelyen értesítettem a diákokat és tanárokat, hogy lehet hozni mindenféle tárgyat, utalványt, összeget, amit a tombolán ajánlanak fel. A tiszteletjegyek árát is mellé írtam és az igaziakét is. Máskor a belépés az itteni diákoknak díjtalan lett volna, viszont a végén a nyert összeget a suli udvarának a felújításához és fejlesztéséhez gyűjtjük.
 A ruhák előírását szintén Nica intézte, azt is mondta, hogy hármunknak is szerez valami szuper göncöt. Személyem szerint biztosan valami egyszerűt vettem volna fel, mivel az egész estém arról fog szólni, hogy ide-oda rohangálok a helyszíneken, hogy meggyőződjek arról, minden oké-e.
 Rhonának a feladata az volt, hogy engedélyt kérjen az igazgatótól, a gimi egész területének kivételéhez. Persze Mr.Shiffer beleegyezett, azzal a kitétellel, hogyha nagyon nagy kupit hagyunk, magunk után nekünk kell összetakarítanunk. Ez pedig a legkisebb problémát okozza.
- Nekem már fáj a szemem. – Martin felemelte a fekete keretes szemüvegét, megdörzsölte az orrnyergét. – Mennyi van még hátra?
- Tulajdonképpen csak a kezdetleges műsort kell átfutni, hogy Veronicának ma visszaadhassam, és a hétvégén megtervezhesse a következőt, kevesebb programmal. – Kifújtam a hajamat az arcomból, ami a fonatból kicsúszott. A fülem mögé tűrtem és én is megdörzsöltem az orrnyergemet. A homályosak voltak, kénytelen voltam előhalászni a saját szemüvegemet a táskámból. Felvettem, de be kellett látnom, hogy a fáradtságtól nem látok jól.
- Nyugodtam menj haza, azt már én is meg tudom egyedül csinálni. Nagyon sokat segítettél és hálás vagyok. Komolyan. – Bólintottam, a DÖK-ös terem asztalára támaszkodva. – Menj már!
- Biztos vagy ebben? – Felvonta az egyik szemöldökét aggódva. – Elég kimerültnek tűnsz. Jó, jó! Megyek, de előtte hozok neked egy kávét. Rád férne.
- Kösz Martin.
 A műsor hosszabb volt, mint azt gondoltam, Nica kitett magáért az biztos. Három A4-es lapot teleirkált, A-tól Z-ig minden ötlettel. Nehéz volt kiválasztanom azokat, amiket fölöslegesnek tartottam, minden tetszett bennük. A végére ötvenet sikerült kihúzni, aztán a lapokat eltettem a rókás dossziémba, a karnevál többi papírja mellé.
 Az órámra néztem, elkeseredetten láttam, hogy majdnem hat óra.
- Baszki… - Morogtam és a fejemet a mappámhoz vertem. Nem szoktam káromkodni, csak ha kiborulok és fáradt vagyok.
- Ejnye, nem szép ezt tőled hallani. – Felugrottam, mikor meghallottam a hangját. A szívem hevesen dobogott, a tenyerem pedig izzadni kezdett. Xavier az ajtót bezárta maga után és odajött az asztalomhoz, amin szanaszét hevert minden papír. Felemelt egyet és elismerően bólintott.
- Nem illik hallgatózni. – Védekeztem. Ez hülyeség, hiszen mit hallott volna? Hogy a lapokat teszem-veszem és zörgetem?
- Bocsásson meg kérem. – Visszarakta a papírt a helyére. – Végeztél?
- Nagyon úgy tűnik, hála az égnek. – A kávé, amit Martin hozott segített, de a szemem sajgását nem tudta elmulasztani. – Már azt hittem kiesik a szemem.
- Talán a szemüveged miatt is. – Mosolygott Xavier.
 Basszus… az elöl vékony, fekete keretes, kétoldalt zöld színű okulárém gyorsan a tokjában találta magát, ami aztán felette hangosan csattant. Szerettem ezt a szemüveget, nincs vele bajom, azzal azonban igen, hogy benne látnak egyesek. Többnyire kontaktlencsét hordok, ma is fel kellett volna venni, csak hát… reggel elaludtam egy kicsit. Nem volt időm rá.
 A szemüveggel túlságosan okosnak éreztem magam, túl komolynak. Apa szerint nagyon főnökös nekem, Connor azt mondta, hogy úgy nézek ki, mint egy pornóvideóból szabadult tanárnő, anya pedig egyenesen imádja, hogyha felveszem néha napján. Úgy gondolja, hogy azzal vagyok igazi önmagam. (Meg, persze ha kétoldalt bubiba felfogom a hajam.)
 Xavier ezelőtt sose láthatott szemüvegben, órákon nem vettem fel soha. Nem csoda, hogy most úgy néz rám, mint valami új diákra.
- Izé… szemüveges vagyok. – Nyögtem ki egy értelmetlen mondatot.
- Igen. Az. – Bólintott.
 Próbáltam a zavaromat valahogy elterelni, hogy ne nézzem a szürkés rövid ujjú pólóját, amin egy sötétkék pulcsit viselt. Próbáltam nem a nyakában lógó bőrpántot nézni. Próbáltam nem észre venni. Ez ugye lehetetlen.
- Mi szél hozott erre? – Szétfeszítettem az ajkaim, ez pedig egy fura mosolyt alkotott. Hátsó zsebeimbe süllyesztettem a kezeimet, leplezni akartam, hogy izzadnak.
- Kíváncsi voltam, hogy állsz a mai program előtt. – Kacsintott egyet, amitől fellángolt a hátam, a hasam görcsbe ugrott.
- Milyen program? – Nyeltem egyet.
- Azt mondtad, hogy segítenem kell Connornak, tehát segítek. Megnézzük a lehetséges randi helyeket, megbeszéljük közben, hogy mit hogy fog csinálni. Aztán el is próbáljuk egy random valakin. Ne aggódj, ha a városból minden lány a Carmine család legkisebb tagját akarná üldözni pár héten belül, akkor majd kártérítést is fizetek. – Felemelte a táskámat, és a vállára kanyarította.
- Hékás… kérem a táskámat. – Kinyújtottam a kezem, mire Xavier belecsapott egyet. Megforgattam a szemeimet, de visszahúztam a karom. – Ugye Connor is velünk jön?
- Persze. Hisz’ miatta csináljuk.
- Akkor én, miért kellek? – Utána siettem a folyosóra, előtte pedig összerámoltam a papírokat egy kupacba, hogy hétfőn folytassam. A takarítók úgyse jönnének és dobnák ki, a DÖK-ös terem számukra takarításilag tabu.
- Egyrészt társaságnak, másrészt kell egy női szemszög is. Ha az öcséddel ketten lennénk, nem hiszem, hogy előre jutnánk, maximum néhány lánnyal ébredne fel az ágyában. – Oldalba löktem. Kajánul rám vigyorgott. – Ha lányok lennének.
- Xavier!
- Mi az? Két fiú egy bulin, ahol rengeteg ember van és kitudja milyen a nemi identitásuk? Ha nem is sok, de néhány srác egyből lecsapna ránk. Bár… mikor a fiúkkal voltunk bulizni nemrég akkor se jöttek. Az öcséd viszont könnyűpréda nekik.
- Xavier…
- Oké, befejeztem. Lényegre térve legyetek ma este fél kilencre a kapuban. Majd elmegyek értetek. – Az udvarra értünk, az arcunkba csapott a hideglevegő, amitől megborzongtam. Libabőr futott végig a karomon, dörzsölni kezdetem a kezemet.
- És hova megyünk? Csakhogy ne egy bikininek számító ruhát vegyek fel, ha netalán egy luxusétterembe megyünk. – Elképzeltem a helyzetet, amint átlépjük a küszöböt és Connor meg én egy buliba megfelelő öltözéket viselünk. Nevetnem kellett ettől.
- Neem, ma egy házibuliba megyünk. Dake-nek a szülei elutaztak, így kapva az alkalmon egy bulit szervez. Minden lesz ott, kezdve a piával. – Elhúzta a száját.
- Miért is ezzel kezdted? – Hunyorítottam gyanakodva.
- Ha túlakarod élni a minden sarokban nyáladzó párokat, akik a szobákat is elfoglalják, és a tomboló zenék meg persze a rád akaszkodó pasikat ráadásul szórakozni is akarsz, melegen ajánlanám majd a bárpultot. – Csettintett a nyelvével, kihalászta a zsebéből a slusszkulcsot. – Az udvaron ivószökőkút – hogy éljek Austin szavaival – is fel lesz állítva.
- Nem hiszem, hogy egy ilyen ne…
- Nyugi Malia, nem lesz baj. Én ott leszek, amúgy is dolgunk lesz Connorral. Ha nagyon nem fogod bírni a csajozás titkai tanulását, akkor nyugodtan arrébb mehetsz. Felőlem elhozhatod Rhonáékat is, habár elég feltűnő lenne, hogy Connor lányokat szólít le. – Xavier teljesen beleélte magát a dologba. Nem gondoltam volna, hogy ennyire tud lelkesedni valamiért. Egyre több meglepetéssel találkozom, amióta kezdem jobban megismerni.
- Jó. – Bólintottam. – Viszont neked is kell hazahoznod minket, mert én részegen nem vezetek. És nem is tudok.
 Felnevetett, a táskámat bedobta az anyósülésre.
- Megegyeztünk. Gyere, hazaviszlek.

***

- Connor! Siess már! – Dörömböltem az ajtaján, lassan negyed kilenc volt, Xavier egy negyed óra múlva itt lesz. – Nem miattam kell menni!
- Jól van, de nem tudom, melyik lenne a jobb választás! – Hangzott az ingerült válasz.
- Mi van? – Kiáltottam hangosabban. Meg sem várva, hogy reagál benyitottam és a póló nélküli öcsémet találtam két póló előtt. – Komolyan azon filózol, hogy melyik lenne a jobb? Vedd a sötétkék inged, az jól áll. Az egy buliba pont jó. Vehetnél fel valami bőrkarkötőt is.
- Ha lenne. – Beletúrt a hajába, aztán felvette az inget és gombolni kezdte. – Te Malia…?
- Hm?
- Ez be fog válni? Mi van, hogyha Nica… hogyha Nica még mindig azt fogja mondani, hogy nem?
 Megforgattam a szemeim és leültem az ágyra.
- Connor, nem tudhatom, mi jár az eszében. Csak azt mondhatom, hogy ha ezek után még mindig nem jön rá, hogy te kellesz neki, akkor bolond. – Az ágytakaró anyagát végig simítottam, a barázdákat pedig lelapítottam. – Szerintem csak a következményektől fél. Hogy elveszíthet.
- Már miért veszítene el?
- Lehet, hogy most egy ideig nagyon jóban lennétek, de te is tudod, hogy egy párkapcsolatban egyszer eljön a veszekedések kora. – A hajamat oldalra dobtam, közben a halványtürkiz körmeimet – amikről a festék lekopott a szélükön – figyeltem. – Meg aztán ott az egyetem. Ő két évvel idősebb nálad és okos. Nem hiszem, hogy gyenge helyen szeretné folytatni a tanulmányait. A távkapcsolat meg sose jó.
- Azt akarod mondani, hogy az útjaink egyszer kettéválnának? – Lesütötte a szemét, ingje gombolását abba hagyta. Izmos vállai még mindig kivillantak, eres kezeit ökölbe szorította.
- Nem, ez csak egy lehetőség. Rajtatok múlik, hogyan töltitek ki a nektek szánt időt. Csak kettőtök feladata, hogy emlékeket szerezzetek, és tudassátok a másikkal, amit éreztek. Nem az enyém, nem a haverodéi, nem a családunké. A tiétek. – Büszke voltam magamra, hogy ilyet mondtam. Apa állandóan buzdít, de anya ellenzi, hogy tanári pályára menjek. Én pedig nem bírnék minden évben ugyanarról a témáról beszélni. Bele bolondulnék.
 Felálltam – a térdeim recsegtek -, odaléptem az öcsémhez, hogy begomboljam a maradék gombokat, az ingjét.
- Xavier és én gondoskodunk arról, hogy Nica igent mondjon. Egyébként, ha meg nem sikerül van egy B tervem. – Kuncogtam.
- Mi az?
- Elrabolom, és addig kínzom, amíg igent nem mondd neked. – Kacsintottam. Megveregettem a mellkasát, és az ajtó felé indultam. – Jó, mi?
- Te pszichopata vagy. – Hallottam Connor válaszát.
- Lehet, de leleményes! – Kiáltottam vissza, majd bezárult az ajtó.

 Ahogy ígérte fél kilencre ott állt a házunk előtt a Suzukijával. Farmert és barna dzsekit viselt, amit teljesen felhúzott, így nem láttam milyen pólót visel. A kocsiban égett a lámpa, de az utcai világítástól jól kivehető volt, hogy komoran néz maga elé. Aggódó tekintettel fürkésztem a nappali ablakából, míg Connor keresett valamit a konyhában. Xaviert nem lehet gyakran így látni, ezért is ijedtem meg. Áh, vészmadár vagyok, biztosan elgondolkodott.
- Akkor mehetünk? – Megugrottam, Connor hangjától. Zavartan bólintottam. – Jól vagy?
- I… igen. – Dadogtam. – Csak megijesztettél. Felvonta az egyik szemöldökét, majd vállat vont és a kabátját felvette. – Biztos, hogy ebben a ronda zöld ingben jössz?
- Mi az, hogy ronda? – Csattantam fel. A pólóm zöld-fekete mintás ing volt, az egyik kedvencem. Már lassan három éve vettem, mégse volt szívem kidobni. Persze a testvéremnek már az elején nem tetszett, csakhogy borsot törjön az orrom alá. Talán abban az időben döntöttem el, hogy letojom magasról, amit mondanak az emberek. Bella esetében úgy néz ki ez nem jött össze.
 Kint baromi hideg volt. Fújt a szél, ami a szűk farmeromba fagyasztotta a combjaimat. Szerencse, hogy egy melegebb, magas sarkú, bokacsizmát viseltem, megmenekültek a lábujjaim. Lehet, hogy sapkát is kellett volna vennem.
 Connor lazán, zsebre vágott kézzel sétált mellettem Xavierig, ahol aztán vigyorogva kezet fogtak. Szipogtam, alig vártam már, hogy a kocsi melegében ülhessek. Biztosra vettem, hogy az orrom piros. Mindig az, hogyha túl hideg van már.
- Helló Malia! – Villantott rám egy ezer wattos mosolyt a sofőrünk. A torkomban éreztem a szívemet, a gyomrom pedig elszorult.
- Szia… - Dideregtem, a kezeimet mélyen zsebbe nyomva.
- Oké, látom, hogy a fagyhalál szélén állsz. Szállj be a kocsiba, ott meleg van. – Az autó felé bökött a fejével.
- Köszönöm. – Tátogtam vigyorogva. Hátul az Suzukiban olyan otthonos hangulat fogadott, hogy legszívesebben elaludtam volna. Az album ott volt még mindig a helyén, úgy döntöttem folytatom tovább a nézegetést.
 Kinyitottam ahol a múltkor abba hagytam. Rengeteg vicces képet találtam. Szülinapi bulikról, esküvőkről, állatkertből. Ami viszont nagyon megragadta a tekintetem az egy cseresznyefa liget volt. Vagyis inkább cseresznyefákkal körbe ültetett sín. Látható, hogy már rég nem járt arra vonat, a sínek teljesen rozsdásak, vagy ezüstszínűek itt-ott, ahol a vágányok fékeztek. A megvilágítása a fák virágainak csodaszép. Lila, rózsaszín és kék színek ragyognak a lombokon keresztül, akkora fényt adva, hogy éppen csak ki lehessen venni a másik arcát és alakját. Az utcai lámpák messzebb vannak, de épp elég fényt juttatnak arra a helyre, hogy ne érezzük túl elhagyatottnak és horrorisztikusnak. Életemben nem láttam ezt a helyet, de egyszer megkeresem.
 A kép közepén kettő fiú áll, félig háttal. Mosolygós arcuk árnyékos, nem tudom teljesen kivenni őket. Xaviert azonban egyből felismertem. Egy pulcsit viselt, aminek a kapucniját a fejére húzta. A másik alacsonyabb, pufi mellénnyel, aminek a kapucnija szőrös oldalt. Valahonnan ismertem.
 Kihúztam a fólia alól a fotót, hogy megnézzem, van-e ráírva valami.
„Hogyha egyszer újra eljössz, olyasvalakivel gyere, aki olyan fontos, mint te számomra.”
- Mit csinálsz? – Valaki kirángatott a gondolataimból. Mérgesen szemeztem Xavierrel, aki hátra fordult, miközben beindította a motort.
- Csak nézegetem az albumot. Megint.
- Azt direkt hagytam ott, hátha majd újra szeretnéd megnézni. Úgy tűnik jól döntöttem. – Kiállt, két perc múlva, már a főúton kocsikáztunk. Az út alatt tompán hallottam amit Connor és Xavier beszélt, továbbra is azt a képet néztem, amit az előbb. Hol lehet ez a hely?
  Sok gondolkodási időm nem maradt, nagyjából tíz percen belül lefékezett az a kocsi egy kerítés mentén. A barna lécek előtti sűrű, frissen nyírt pázsiton gömbtuják álltak, amik éppen akkorák voltak, hogy ne lássuk a házat, csak a tetejét. A közlekedésbe nem zavartak be, ugyanis széles – elég széles – utca volt ez. Külön parkoló helyeket festettek a növények elé, és már alig-alig lehetett kiszúrni egy-egy üreset. Mindegyikbe autók álltak, vagy motorok – úgy utálom, ha egy kocsinak fent tartott parkolóhelyre motor áll be…
 Hallani lehetett a kiszűrődő zenét, a közepes előkert végén állt a krémszínű, néhol vörös téglás ház. Oké, inkább hosszú palota. Kétszintes épület, a földszint közepén egy széles erkéllyel, ahol – gondolom -, bejuthatunk a házba. Az alsó soron mindkét oldalon három, kétszárnyas ablak volt látható, sárgás fénnyel. Fent már nem igazán világított át az üvegeken fény, csak itt-ott.
 Elindultunk, a kaputelefonnál Xavier szólalt meg. Egy hosszú, sáv vezetett el a lépcsőkig. Kettő garázs mindkét oldalon és lefogadom, hogy a legjobb autókkal tömve. A földet néztem, miközben lépdeltünk a fokokon. Nem sok mindent láttam a kör alakú erkélyen: virágok. Mindkét oldal tele virággal, a bejárati ajtó két szélén egy-egy tuja.
- Sziasztok, gyerekek! – Dake vigyorgó arca láttán megráztam a fejem és sűrűn pislogtam. Észre se vettem, mikor kinyitotta az ajtót. Fekete haja rövidre nyírva, ugyanilyen színű szeme enyhén csillogott. Szürke pólót viselt, fekete farmerral.
- Helló haver! – Öklözött Xavier a barátjával. Connor követte a példáját, Dakota szórakozottan pacsizott az öcsémmel. Amikor felém fordult egy pillanatig habozott.
- Szia Dake. – Mosolyogtam szélesen. Felbátorodva előre lépett és átölelt. Köszönő ölelésnek szánta, nem beszéltem gyakran vele, noha egy osztályba jártunk mindketten. Finoman viszonoztam a gesztust, aztán mindketten hátra léptünk egyszerre.
- Gyertek már be, megfagy a seggem idekint. – Kezével a házba invitált. Felnevettünk és bezárult az ajtó. Odabent meleg fogadott, egy kis előszobában. Nagyjából nem lehetett nagyobb másfélméter széles, így szűkösen bár, de sikerült megszabadulnunk a kabátoktól. Nyúltam a cipőmért, mikor figyelmeztetett, hogy nem kell levenni. Otthon, mi mindig levesszük, mamuszba járkálok, a többiek papucsba. Nem vagyunk hívei a „cipőbe-járkálunk-otthon-a-házban” dolognak, amit sok ismerősöm szívlel. Rhonáék is így vannak ezzel, Veronicával állandóan röhögünk, ha elmegyünk hozzájuk és a tornacsukánkba lépünk be a barátnőnk szobájába. Oké, hogyha tél van ők is leveszik és egy benti cipőre cserélik.
 Az előszobából egy folyosó vezetett ki. Szemben velünk a fal volt, de rögtön mellette található a lépcső. Amellett egy ajtó nyílt valószínűleg a spájz, mivel jobbra a konyha és az ebédlő található. Hatalmas és gyönyörű és modern konyha, középen márvány tetejű asztallal, mellette egy sötétbarna ebédlő asztal. A szekrények mellett egy ajtót vettem észre, ami a hátsó kertbe vezetett.
- Ha kértek valamit. – Karjai a pulton heverő ételek és italokra mutatott. – Ide jöttök, itt a ma esti éléskamra. A spájzba ne igen járjatok, mivel a mélyhűtőnk elég nagy és széles. Sokat bír el. – Kacsintott egyet, én pedig savanyú grimaszt vágtam. – Gyertek, körbe vezetlek titeket.
 Átvágott az ebédlőben időző embereken, a lépcső mellett elhaladva egyenesen az óriási nappaliba ment. Jobbra a kávészínű falaknál sötétbarna, bőr kanapé terült el, amin öt ember is kényelmesen elfért volna. Mellette mindkét oldalon könyvespolcok voltak, előttünk a bal sarokban egy fekete, fényes zongora. Nem pianino. Egy zongora. Felette egy hullámvonal stílust megütő polc szerelve, amin szobanövények lógtak le. Balra mellettünk szintén könyves szekrények. Egy beépített hifivel, aminek a magnói a bútor tetején csücsültek.
- Fent is vannak, ott szobák találhatók, meg egy előtér, ahol TV-t szoktunk nézni. Ha el szeretnétek vonulni egy kicsit, nem fog senki se zavarni. Minden ajtóban van kulcs. Érezzétek jól magatokat! – Azzal elment, eltűnt a diákok közt.
- Szóval? – Fordultam Xavier és az öcsém felé. Vagyis fordultam volna, mivel nyomukat sem láttam. Egy ideig a nyakamat nyújtva kerestem a két fiút, végül feladtam. Majd meglesznek, csaknem tűntek el.
 Tanácstalanul elhúzott szájjal forgolódtam a szobában, sehogy se tudtam elvegyülni. Már azon voltam, hogy iszok valamit, mikor valaki megfogta a vállam.
- Te mit keresel itt May? – Egyedül a családom, és a legjobb barátnőim hívtak így. Ez azt jelenti hogy…
- Nica! – Rémültemet leplezve igyekeztem a barátságos, nem az ijedt hangnemet megütni. – Hát te?
- Ugyanezt kérdeztem tőled is. – Mosolygott meglepve. – Úgy tudtam, hogy nem vagy oda ezekért a bulikért.
 Ebben a mocskos tizedmásodpercben azonnal kell nekem egy hihető ötlet, amiért itt vagyok! De miért is lehetek itt? Mondjuk DÖK elnökjelölt vagyok, szóval alap, hogy meghívnak. Nicával a múltkor beszéltem erről, és azt mondtam, hogy akkor se mennék el, hogyha DÖK elnökként hívnának. Úgyhogy ez kilőve. Connort nem… azt a rohadt eget Connor! Nem láthatja meg, hogy más csajokkal flörtöl! Mondjuk, lehet érzi majd, hogy a „felség területén” kószál néhány eltévedt „nőstény”. Ez segíthet. Ez még mindig nem ad választ arra, hogy miért vagyok itt.
- Connorral jöttem. – Bólogattam. – Meghívták és eljöttünk.
- De nem csak a felső két osztály jött? – Felvonta gyanakvón fél szemöldökét.
- Öhm…
- Láttam, hogy Xavierrel jöttetek be. Nem kell titkolnod, hogyha randiztok. – Mosolygott elnézőn, mint amit akkor szokott, hogyha hazudok vagy füllentek.
 Miért pont ez jutott eszébe egyből?!
- Öhm… - Nem tudtam értelmeset benyögni. Végül is… Xavierrel ezt meg kellene beszélnem, szóval akkor én most átsprintelek a tömegen, be a konyhába, hátha ott vannak, elmondom mi a szitu és utána visszajövök ide a barátnőmhöz és nem kell azon aggódnom, hogy teljesen hülyét csinálok előtte magamból. – Nem zavar? – Próbáltam úgy tenni, mintha zavarban lennék, ami nem volt nehéz.
- Ugyan már életem! – Magához szorított, miközben a mellkasa rázkódott a nevetéstől. – Miért zavarna? Végre alakul köztetek valami! Annyira jó látni, hogy végre elkezdődött!
- Mármint mi? – Mosolyogtam miközben öleltem.
- A ti Love Story-tok! Annyira boldog vagyok! Akkor én hagylak is, lamour-ozzatok! Itt sem vagyok. Azt azért engedd már meg, hogy távoli, perverz megfigyelő legyek! Imádom, hogyha először csókolják a párok meg egymást!
- Fújj, Nica! – Csaptam a karjára. – Néha olyan fura tudsz lenni.
- De így szeretsz! – Kacsintott vigyorogva.
- Lányok, van kedvetek kérdezz-feleleket játszani? – Egy fiú karolt át mindkettőnket és csábító pillantást lövellt felénk. Összenéztünk a legjobb barátnőmmel és egyből tudtam már a választ.
- Persze! – Nica átölelte a fiú derekát és elindultak a konyha felé. – Te is jössz, ugye May?
- Igen.
 Az ilyenekből nem igazán lehet jól kijönni, ráadásul úgy érzem, ez nem éppen lesz a szokásos, egymás elé leülünk, és spontán kérdezgetünk. Az a sok pia nem véletlenül volt a konyhapulton…
- Mik a szabályok? – Kérdeztem, miközben a fiú másik oldalán lépdeltem.
- Valaki feltesz egy kérdést, és ha nem akarsz válaszolni, akkor, lehajtasz egy felest. Ugyanez van, hogyha valakiről kérdeznek, és te rosszul válaszolsz. – Rám nézett, aztán előre tolt, mert nem fértünk volna egy a folyosón. A lépcsőnél már újra a derekamon éreztem a kezét.
- Ez nem ér! – Csattantam fel. – Mi van, hogyha nem ismered a másikat?!
- Nyugi már May, ez ilyen! – Szigorú pillantással figyelmeztetett Nica, egyből befogtam a számat és vállat vontam. – Akkor max kivesszük a játék e felét.
- Úgy bizony. – Helyeselt Luke – akinek időközben rájöttem a nevére. – Na, gyertek csajok, szórakozzunk!
 Az asztalnál egy csapat tini felharsant és magasba emelte a sörös üvegeket. Nagyjából tizenöten lehettünk a bútor körül. A házban nagyjából kétszer ennyi diák tolongott csak a földszinten.
- El fogunk férni? – Nézett Luke Simonra, aki bólintott.
- Inkább ne üljünk le, mert a végén valaki biztos nem tudna felállni újra. – Rázta a fejét. – Oké emberek! Mindenki tudja mi a szabály, túl intim dolgot nem teszünk fel, ez rád is vonatkozik Riston! A családi háttereket nem bolygatjátok, beugratós kérdésekre a rossz válasz két felest ér. Hajrá és jó vedelést! – Rácsapott az asztalra, mire mindenki újra felordított magasba emelt üvegekkel.
- Kezd te Simon! – Pillogott egy fekete hajú bige a fiúra. Bólintott, keresgélni kezdte a kiszemeltjét. Megállapodott Nicán. Régen is sejtettem már, de most kezdtem jobban meggyőződni róla, hogy tetszik neki a barátnőm annak ellenére, hogy van egy egyetemista barátnője. Vagy az volt a múltkori nagy pletyka, hogy szakítottak?
- Veronica Ward. – Szája szegletei lassan felfelé gördültek, szemei furcsán elsötétültek. – Milyen élményben szeretnél először részesülni?
 Mindenki felhördült, értettük a rejtett kérdés lényegét. Szólni akartam, hogy úgy volt, hogy semmi intim, aztán mégiscsak megálltam. Ez egy mocskos játék, vannak benne ilyenek. Meg, aztán ha iszik az ember rögtön nem lesz ilyen zavaró néhány szexualitással kapcsolatos kérdés. Ó, te jó ég, inni fogok…
- Hm… - Nica az asztalra könyökölt, úgy tett, mintha gondolkodna. – Ehhez nem vagyok elég részeg. Ha megkérdezed fél óra múlva boldogan válaszolok majd. Ide a felesemet! – Csalódott sóhajt hallottam, Nica kezében megjelent az átlátszó pohárban a színtelen folyadék.
- Mi van benne? – Bukott ki belőlem a kérdés.
- Pálinka. Aztán ha az kifogy, jön a következő. Nyugalom, mindenből lesz. – Kacsintott Dake.
 A barátnőm az asztalra tette a poharat és nézte ki a következő. Engem akart, végül mégiscsak Simonra nézett.
- Simon McRyan. – Összehúzta a szemeit, ajkait enyhén csücsörítette. – Mondd el, milyen volt az első, ha már szólásszabadságot engedtél meg nekünk.
 Egy pillanatig Simon meghökkent, aztán kihívó tekintettel válaszolt.
- Idősebb és nem volt már szűz. Végzős volt, én pedig tizenhat. Egy randi után, nála került erre sor, ő kezdeményezte az egészet. Mivel eléggé jó csaj volt, gondoltam miért ne engedhetnék a dolognak, amúgy is nem akarok még negyven évesen is érintetlen lenni. – Oldalra döntötte a fejét. – Köszönöm a kérdést Ms.Ward.
- Nincs mit.
 Simon szeme kapásból rám szegeződött. Tudtam, már előre tisztában voltam azzal, hogy a szexuális életemről lesz szó – ami nincs. Mégis álltam a fiú zöld, átható tekintetét, azt, hogy látom rajta, hogy nagyon tudni akarja a kérdésre a választ. Most mi lesz, ha nem felelek? Egy feles még nem sok. Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy sose ittam még egy korty bornál többet. Pálinkát meg pláne. Talán mégse kellett volna ezt…
- Egy olyan típusú fickóval, mint mondjuk Austin, vagy Xavier összejönnél egy éjszakára? Engednéd, hogy elvegyék azt, amit többé nem tudsz visszakapni?
 Beugratós kérdés. A kis mocskos dög, biztosan tudja, hogy tetszik Xavier. Austint csak azért vonta be, mivel Xavierrel hasonlítanak, csak ő kisebb.
 Ehhez nem vagyok részeg egyáltalán. Számítanak tőlem válaszra, hiszen elnökjelölt vagyok, mindenki kíváncsi mennyit fogok engedni. És legfőképp én mennyire engedem el magam szórakozás terén. Várnak a szaftos válaszra, hogy elmondjam. Én pedig miért ne válaszoljak? Lehet, így előrébb jutok a szavazáson, hogyha látják, hogy vevő vagyok a szórakozásra. Nem akarom, hogy a mindenható DÖK elnök asszonyként lássanak, hanem, mint egy barátot.
 Akkor válaszolj már!
- Azért meg kell hagyni, elég jó pasi mindkettő. – Félmosolyt megeresztettem, taps áradt szét a szobában. – Szerintem minden szűzlány boldogan vetné magát az ágyukba. De én nem vagyok átlagos.
 Bűntudatom támadt, közönségesnek éreztem magam, hogy ilyet mondtam. A többieknek viszont nagyon tetszett. Sajnos a gimiben a végzősök körében divat, hogyha valaki olyan, mint egy szexbomba. Nem volt gáz kijelenteni, hogy xy le akar feküdni z-vel. Tehát ez a kis félre lépésem nem fog szemet szúrni. Remélem.
 Elém toltak két felest, ami színültig volt töltve alkohollal.
- Ezt miért? Válaszoltam! – Ellenkeztem egyből.
- Azért, mert tök merev vagy főnök. – Veregette a vállam Dake. – Gyerünk, gördítsd be, jobb lesz utána! – Közel hajolt hozzám, ajkai szinte a fülemhez értek. – A végére még kiderül, hogy dögös vagy és még véletlenül megcsókolnak.
 Nyeltem egyet, szó nélkül felhajtottam a poharak tartalmát. A lábam egyszerre nehezült el, és lett könnyű. Bizsergést éreztem a gyomromban, a torkom égetett a piától. Most az egyszer engedhetek a kísértésnek nem? Sose voltam még ilyen „piálós” bulin, ahol tényleg szórakoznak és az „egyszer-élünk” filozófiához tartják magukat az emberek. Be kell vallanom, hogy ez egyre jobban tetszik. Mindenki felszabadult, kitombolhatják magukat, nem kell a jövőre gondolni, hogy két év – végzősöknek szinte egy sem -, és egyetemre kell menni, vagy elkezdeni dolgozni. Nem kell azon agyalni, hogy hogyan fogjuk eltartani a családunkat, sem azon, hogy egyáltalán hol fogunk lakni.
 Vagy szimplán fejbe csapott a pálinka.
 Beletúrtam a hajamba, jókedvűen néztem szét. Nem láttam senki olyat, akinek feltennék bármiféle „kínos” kérdést. De kérdezni meg muszáj, vagy újabb adag pálinkát kapok.
- Luke! – Féloldalasan átöleltem a fiú derekát. – Ha jól tudom, eléggé tetszik neked az én barátosném, Rhona. – A nyelvem összeakadt egy pillanatra, furcsállva ráztam a fejem. – Szerelmes vagy belé?
 Szegény, egy pillanatra elvörösödött, így mindenki rájött a válaszára. Fogalmam sincs, honnan tudtam ez az infót, a diákelnökségben sok mindenről tudtunk, amire a többi diák álmában se gondolt volna, hogy tisztában vagyunk vele. Ezt is talán Penn mondta régebben.
- Ha igen, akkor féltékeny leszel főnök? – Nevetett fel végül.
- Talán.
- Akkor sajnálom. – Kacsintott.

***

 Fél tíz lehetett, amikor a játék átfordult a partikról ki nem maradható felelsz vagy merszbe. Már a nappaliban foglaltunk helyet, egy kiürült vodkás üveggel pörgettünk. Az ital már bennem volt, nem igazán lehettem részeg, maximum becsiccsanthattam. A világ ugyan kicsit forgott, de nem igazán érdekelt.
 Maxie, az egyik évfolyamtársam forgatta meg az üveget, rajta már eléggé látszott az alkohol hatása. Vörös arccal vihogott mindenen, imbolygott, nyelve gyakran összeakadt. Ő volt az első a játékban, aki lesmárolt egy másik lányt. Ha majd holnap felébred, egy jó adag fájdalomcsillapítót kell bevennie, ebben biztos vagyok.
 Az üveg Nica előtt állt meg, aki jobban bírta ezt az egészet, mint gondoltam volna. Valószínű ő is érezte a vodkákat, pálinkákat, tequilákat, ennek ellenére, nem rohant ki a WC-re, mint mondjuk Tucker, az egyik végzős.
- Felelsz vagy mersz? – Jött a már este folyamán ezredszerre elhangzott kérdés.
- Merek. – Törökülésben foglalt helyet a földön, karjait a combjain támasztotta.
- Ugye barátok maga… maradunk, hogyha valami prevezet kérdezek? – Alig bírta elmondani Maxie a mondatot nyelvbotlás nélkül. Két fiú összenézett, izgatottan dörzsölték a tenyerüket. Hülye perverzek…
- Ugyan, tudod, hogy szeretlek. – Válaszolt bágyadtan Nica.
- Jó. Akkor… menj ki az udvarra és ordítsd el magad, hogy leszbi vagy. Ha valaki válaszol, akkor pedig visszaordítod neki, hogy elégítsen ki. – Megnyalta a szája szélét, nagyot hörpintett a sörösüvegéből. Szóval… igen, Maxie-ról mindenki tudja, hogy ferdehajlamú. Akkor se az én barátnőmet szúrja ki magának, mert hülyét kapok, ha rámászik!
 Veronica felállt, néhányan kisétáltak vele a füves területre, akik bent maradtak – azaz mi -, az ablakhoz mentünk és onnan lestük a történéseket. Mindkét ablakot tövig nyitottuk, az esti hideg szél az arcomba csapott, és csak ekkor tudatosult bennem, hogy tűz forró. Sürgősen el kellett jutnom a mosdóba, hogy megmossam az orcáimat, vagy felgyulladok egyrészt, másrészt pedig a kótyagosságom miatt a végén olyat teszek, amit később megbánok.
 Megbökdöstem Dake vállát, aki látszólag nagyon jól bírta az este folyamatos ivászatát.
- Elmondod, hol van fent a mosdó? – A gyomrom kavargott, éreztem a közelgő hányás első jeleit magamon. Ráadásul valaki eszement valami „tam-tam” zenét kapcsolt, amitől tudtam, hogy fájni fog a fejem, ha pedig hangosabbra veszik az éjszaka folyamán még egy fájdalmas találkozásom lesz a migrénnel.
- Felmész, rögtön jobbra az ajtó az. – Intett, hogy siessek, észrevehette azt, hogy rosszul vagyok. – Menjek veled? Elég szarul nézel ki.
- Nem, megoldom egyedül. – A végét már nem hallhatta, úgy rohantam fel a lépcsőn, kettesével szedve a fokokat – bokám, térdem recsegett -, mintha üldöznének. Hajtűkanyart vettem, bevágódtam a fürdőszobába. Előttem nagyjából két méterre volt a vécécsésze, ami szerencsésnek bizonyult, mivel rávetettem magam, és öklendezni kezdtem. Nem jött semmi, a végén már csak a nyálamban fuldokoltam.
 A gyomrom mart, rádöbbentem, hogy semmit nem ettem egész este.
 A tükörnél konszolidált fejet próbáltam varázsolni magamra. A polcon talált fésűvel – nem érdekelt, hogy kié -, kikeféltem a kócos hajam és lófarokba kötöttem a fejem hátsó részére, hogy ne melegítsen. Hideg vízzel megpocskoltam magam, nem akartam elkenni a spirálomat.
- Szarul nézel ki Malia. – Mondtam gúnyosan a tükörképemnek. Körbenéztem – mintha bárki lett volna a szobába -, aztán gondolkodás nélkül megragadtam a korrektort, hogy a szemem alatti árkokat eltüntessem. Az idegen spirált is használni kezdtem, hogy inkább feltűnőbb legyen a szemem, mint a vörös arcom. A szemem alatt piros csík húzódott, gondoltam egyet, megfogtam a világosbarna szemceruzát és halványak körberajzoltam a szemem vonalát vele. Az összkép enyhén dizsis lett, mégis nagyívből letojtam. A lényeg, hogy nem látszott milyen szarul éreztem pár perce magam. A púderral kicsit enyhítettem a bőröm pirosságán, úgyhogy már nem díszelegtem egy meggyújtott gyertya képében. Be kell vallanom, tetszett a látvány. Igaz, a gyomrom igazán fájt, nem éreztem jól magam, de kárpótolt az, hogy a Dake anyukájának rengeteg illatszere és sminkje van.
- Köszönöm Mrs.Blake. – Suttogtam megkönnyebbülve.
 Kinyílt az ajtó, egymásba fonódó testeket pillantottam meg. Ráadásul két lányét. Hevesen falták egymást, a fekete hajú a másik barna hajú pólója alá dugta a kezét, míg a társa keze a fenekénél időzött. Felismertem Maxie-t a barna hajúban, aki aztán egy rántással ledobta a földre a barátnőjéről a felsőt. Elszörnyülködve láttam, hogy azon nincs melltartó. Maxiról is egyik pillanatról a másikra lekerült a nadrág, ahogy a másikról is. Szinte pucéran smároltak előttem.
 Mindez nagyjából két percen belül történt. Közben az agyam csődöt mondott.
- Khm… - Ennyit bírtam kinyögni, mire a két lány ijedten fordult felém.
- Uram atyám, ne haragudj Malia! – Maxie felkapta a fekete felsőjét, közben odaadta a barna loboncú társának is a sajátját. – Nem tudtam, hogy itt vagy bent.
- Ugyan… - Legyintettem. Elvégre majdnem végignéztem egy leszbi pornót, amitől évekig rémálmom lett volna, közben egy lány közelébe se mertem volna menni, beleértve Rhonát és Nicát, de nincs semmi gond. – Én… azt hiszem… megyek. Csináljátok… izé… folytassátok csak!
- Úgy elrohantál, baj volt? – Maxie aggódó tekintettel megérintette a karom. Összerezzentem, éreztem, hogy kifut belőle a vér.
- Kicsit rosszul voltam, de már minden rendben. –Bólogattam.
- Nincs semmi komoly ugye? – Összevonta a szemöldökét. – Ha igen, akkor, ha gondolod, akkor kiöntheted nekem, meg Lindának a szíved. – Óh, hogy a másik kislánynak ez a neve! Aha, mindent értek. Nem mintha annyira vágynék két fél pucér meleg csajjal megvitatni a gondjaimat, akiket félbeszakítottam. Nincs bajom a leszbikusokkal, de… tartok tőlük egy kicsit. Azért aranyos volt, hogy felajánlotta.
- Nem, köszi. – Kinyitottam az ajtót, hogy kimenjek.
- Malia! – Szólt utánam Linda, Maxie barátnője.
- Tessék? – Fordultam meg sóhajtva. – Nem, nem vagyok depressziós, se drogos, és semmi olyasvalami groteszk izé, amit hisztek most rólam. Csak kicsit fejbecsapott a pia, ide feljöttem, hogy kitisztuljon a fejem, de már megyek is.
- Nem is ezt akartam mondani. – Szúrós tekintete miatt kicsit bűntudatom támadt. Összefonta a karjait, a nadrágja a lába mellett hevert. Ráült a vécécsészével szembeni hatalmas sarok kádra, egymásra tette a lábait. – Hagyjuk, fátylat rája. Ismered Riley Bess-t?
 Hogy tud ő is itt lenni, úgy hogy nincs itt?! Hogyan képes valaki arra, hogy úgy érezzük, mindenhol ott van?!
- Fogjuk rá. Miért kérdezted?
- Általánosba egy osztályban voltunk. Meg még most is tartom vele a kapcsolatot. – Furcsán méregetett, mintha azt akarta volna eldönteni, hogy jó vagyok-e vagy sem. – A múltkor láttam, hogy megölelitek egymást az utcán. Elég sokáig álltatok úgy. – Huncut mosolyra húzódott a szája.
- Nem! Előre leszögezem, hogy Bella akármit mondott, akármit láttál nem vagyunk együtt! Csak Bella megint tett arról, hogy rossz napom legyen, ő pedig megvigasztalt és a végén megöleltem. Hagyta, hogy Bella felpofozza.
 Síri csend, aztán egy elhűlt sóhajtás. Linda kikerekedett szemmel bámult, Maxie pedig zavartan pislogott.
- Riley hagyta ezt? – Előre dőlt, mintha nem hallana tisztán engem.
- Igen.
- Tyű, a mindenit! – Csettintett szórakozottan. – Akkor nagyon kötődhet hozzád. Csak van valami köztetek?
- Nincs. Állítólag azért keresett fel, mert mikor Connor kórházba került és a végén örömömben sírtam akkor odajött és szintén vigasztalni próbált. A végére pedig én bátorítottam a lábai miatt és aztán felgyógyult. És most itt van. – El sem hittem, amit mondtam. Annyira távoli volt az emlék, hogy meg sem történtnek bizonyult számomra. Sokáig gondoltam még arra a napra, végül mégiscsak elhomályosult. Ha Riley nem jött volna most Richmondba, hogy felkeressen, talán örökre elfelejtem. És újból megvigasztalt, megvédett. Hálásnak kell lennem neki.
- Akkor csak tévedtem. Bocsánat. – Bólintott Linda. – Azért ha mégis alakul majd köztetek valami szólj, mindenről tudni akarok! A végén még kiderül, hogy ez a kis odúlakó tud csábítani! – Kacarászott.
- Öhm… oké. – Igyekeztem végre lezárni a témát. – Akkor megyek.
- Malia!
- Igen? – Fordultam meg egy ingerült mosoly keretében újra Lindát nézve.
- Ismered Mayát is igaz? – Most a tekintete már nem volt olyan vidám, inkább aggódó. Bólintottam. – Fogalmam sincs, hogyan, de itt van és nem hiszem, hogy ez a hely neki való. Kérlek, ha látod, akkor szólj neki, hogy menjen haza, mert itt neki nem ajánlott lenni.
 Már majdnem szóltam, hogy menj te, habár ha igazán bele gondolok, nem akarom hallani a választ.
- Meglesz.
 A lépcsőn lesiettem magam mögött hagyva a szerelmes párt és ahelyett, hogy a nappaliban őrjöngő társaságba vetettem volna magam inkább a konyha csendjét választottam, ahol kaja is volt. Az asztalra mindenféle szendvicset tálaltak, voltak sütik, furcsa kinézetű gumicukrok. Az egyik sima vajas-sonkás szendvicset elvettem, aztán majszolni kezdtem. A lányok fent nem engedtek el hamar, úgyhogy a gyomrom szinte felemésztette magát már. Jól esett egy kis élelmet érezni a hasamban.
 Miközben ettem azon járt az eszem, amit Linda mondott fent. Maya itt van. Hány éves lehet vajon? Nem hiszem, hogy gimnazista, mikor először láttam évekkel ezelőtt olyan fiatalnak tűnt. Riley akkor tizennégy volt, Maya talán hat-hét. Valóban nem egy általános iskolásnak való buli ez. Legfőképp nem egy lánynak.
 Talán meg kéne keresnem. Mi van, hogyha Linda tévedett? Mi van, ha nem ő volt az, hanem összetévesztette valakivel? Lehet, hogy beszélt vele.
 Először megeszem ezt a szendvicset, mondjuk… pont elfogyott.
 Átmentem a nappaliba, ahol egy lány éppen egy fiú felé borult a többiek éjjeneztek. Szem forgatva baktattam Nica mellé. Haja kócos volt, arca kipirult, mosolya akkora, mint egy ház. Connor a kör másik végében ült, haja alól nézte a fekete hajú barátnőm, ha pedig a tekintetük találkozott félmosoly jelent meg az arcán, felfedve a gödröcskéjét. Nica ekkor megremegett, lesütötte a szemét, aztán újra visszanézett.
 Xavier hatásos módon dolgozik…
 Tényleg. Hol van?
- Felelsz vagy mersz főnök? – Ültömben ugrottam egyet, mikor megveregették a vállam. Mellettem néhány emberrel Simon ült, már részegen. A pálinkák még a fejemben voltak, igyekeztem elnyomni, hogy épeszű legyek és normálisan döntsek.
- Nem az lenne a helyes kérdés, hogy mersz vagy mersz? – Hallatszott mellőlem a kérdés. Nicát oldalba löktem, kuncogva viszonozta.
- Jó. Akkor mersz. – Bólintott Simon.
- Micsoda? – Kiáltottam fel.
- Mivel egész idő alatt a mosdóban kuksoltál életem. – Válaszolt komoran Nica. Most komolyan duzzog?! Megőrülök ettől a nőtől!
- Hol vagy Hawerd? – Harsant fel Simon.
- Mi kín gyötör McRyan? – Ült le Xavier a barátja mellé. Uram atyám… Simon már az elején rákérdezett Xavierre. Ez nem jelent túl sok jót. Miért erőlteti ennyire? Átlátszó vagyok, hogy Xavier felmerül minden feladatomban? Jobban kéne elzárnom az érzéseimet.
- Ne nézz így rám, mert esküszöm, hogy kiugrok az ablakon! – Lökött egyet Simonon Xavier. – Mit akarsz?
- Csókot! – Ordította el magát. Kórusba követte mindenki, ütemes tapssal, egyre többször és gyorsabban mondva ezt az egyetlen átkozott szót.
- Nem! – Harsogtam túl a tömeg zaját. – Én ezt nem csinálom meg!
- Nyugi Malia, nincs baj. – Xavier ideges mosollyal palástolta érzelmeit, próbált nyugodt maradni. Én egyre jobban feldühödtem.
- Szerintem nagyon is! – Körmök mélyedtek a csuklómba, Nica morogva rántott oda magához. Démoni tekintetétől el tudtam volna magam ásni. Ilyenkor kihúzta magát, és magasabbnak hatott nálam. Szorítása olyan erős volt, hogy ropogtak a csontjaim, körmeit úgy belém vájta, hogy biztosan ott marad a helye.
- Ha most azonnal nem mész oda Xavierhez és nem csókolod meg biztosra veheted, hogy én fogom! – Mosolygott, azonban a tekintetével ölni tudott volna. Gyakran volt félelmetes, ennyire viszont még soha. Ellenkezni akartam mégis, hogy inkább akkor visszamegyek a mosdóba és végignézem, ahogy Maxie és Linda élvezkődnek, minthogy mindenki előtt csókoljam meg azt a fiút, akibe szerelmes vagyok! Nem így akarom…
 A kör közepén találtam magam, Xavier előttem. Ugyanolyan zavart volt és dühös, mint én. Alig húsz centire térdeltünk, ökölbe szorított kézzel.
- Ne haragudj, nem így kellett volna történnie… - Lesütötte a szemét, közelebb araszolt, térden állva felemelkedett. Keze az arcomra simult, remegve emelkedtem fel. Az orráig értem, hátra kellett döntenem a nyakam, hogy lássam. A számat nézte, én a szemét. Ajkai egy picit elnyíltak, én nem mertem csak gondolni a mozgásra se. Vártam, hogy megtörténjen és meg kell, mondjam, egyáltalán nem élveztem. Ennek nem így kellett volna történnie! Kettesben kellett volna lennünk, aztán magához húz, lassan, egyre jobban lassan közelítünk, végül finoman csókol meg, hátha elhúzódom. Aztán bátrabban újra megcsókol, én pedig visszacsókolok.
 Végül is, lehet, hogy most is megtörténhet.
- Nem a te hibád… én hoztalak ilyen helyzetbe.
 Közelebb hajolt. Nem csókolt még meg, most inkább rám nézett.
- Már miért te? Furcsa volt, hogy egész este velem cseszegettek, de úgy tűnt csak hülyülésből. – Mikor nem válaszoltam összeszorította a száját. A többiek felmordultak és lehajolt hozzám, ajka az enyémet súrolta. – Azt hiszem ezután ideje lesz végre be…
 Valaki felsikoltott ezzel megtörve a melegséget, ami elárasztott engem. Mindenki a hang irányába fordult, de senki sem mozdult. Egyedül Theo nézett ki a folyosóra.
 Mindenki ott volt. Már minden kiéhezett pár ott ült, Maxie és Linda és befutottak. Néma csend terjengett, senki se mozdult.
 Hogyha Maxie igazat mondott, akkor ez a hang csak egyetlen emberé lehetett. Márpedig ha nem hazudott akkor…

 Maya bajban van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése